nyomtatás Kedvencek közé

Henri Charriére
Pillangó

Pillangó könyv borítója
4.9 (8)

A könyv részletes tartalma

„A legelôrelátóbb, a legpontosabban kalkuláló ember is csak játékszer a sors kezében. Semmi sem biztos, csak a jelen, minden más egy ismeretlen erô fennhatósága alá tartozik, amit nevezhetünk szerencsének, balszerencsének, végzetnek, vagy Isten kifürkészhetetlen akaratának. Csak egy a fontos: hogy soha ne törôdjünk bele a vereségbe, és minden kudarc után képesek legyünk újrakezdeni.”Pillangó, aki becenevét a mellére tetovált pillangónak köszönheti, huszonöt évesen a párizsi alvilág ismert figurája. Egy strici állítólagos meggyilkolása miatt bíróság elé állítják, de mivel ártatlan, bízik az igazságszolgáltatásban. Elég azonban egy hamis tanú, egy könyörtelen ügyész valamint tizenkét befolyásolható esküdt, és máris kimondják az ítéletet: életfogytiglani kényszermunka egy tengeren túli fegyenctelepen, a „földi pokolként” ismert Ördögszigeten.Pillangó nem törôdik bele az ôt ért igazságtalanságba, nem hajlandó egy fegyenctelepen meghalni valamiért, amit el sem követett. Bár bűnözôkörökben lehetetlennek tartják az Ördögszigetrôl való kiszabadulást, odakerülése pillanatától két gondolat tartja életben: a szökés és a bosszú. Mint egy megszállott, csak ennek a két dolognak él. De újabb és újabb, hihetetlen találékonysággal megtervezett, életveszélyes menekülési próbálkozásai rendre kudarcot vallanak, és minden egyes szökési kísérlet után egyre szigorúbb börtönbe, egyre kilátástalanabb körülmények közé kerül. Ennek ellenére nem adja fel, hajtja a szabadság utáni sóvárgás és a bosszúvágy, ezekbôl merít erôt, hogy ki tudja állni az elfogását követô, gyötrelmes testi-lelki kínokat. Csaknem másfél évtizedes fogsága alatt tizenháromszor kísérli meg a szökést, örökké bízva benne, hogy egyszer végre a szerencse is mellé áll, és bosszút állhat azokon, akik az „enyészet útjára” küldték.A Pillan­gó nem egyszerűen egy szökött fegyenc élettörténete, hanem a 20. század egyik legfontosabb regénye. A saját igaz történetét elmesélô Henri Charričre a Pillangó-val az elpusztíthatatlan szabadságvágy és a minden akadályt legyôzô akaraterô örök szimbólumát alkotta meg.

A könyv legolcsóbban itt, kiadói webshopunkban kapható!

  • Pillangó
  • Pillangó
  • Pillangó
  • Pillangó
  • Pillangó
  • Pillangó
  1. Koncz Zoltán 2009-09-25 19:52:21

    Ez egy értékes könyv. Filmben is láttam, könyvben még jobb. Csak ajánlani tudom.

  2. Bende Nikolett 2009-10-13 11:49:09

    Ez a könyv hihetetlenül jó és izgalmas!! mindenkinek tudom ajánlani!! :)

Hozzászólás írása

A véleményezések csak moderálás után jelennek meg.

Pillangó könyv külső borítója
Cosmopolitan cikke Henri Charriére: Pillangó című könyvünkről