nyomtatás Kedvencek közé

Gregory Maguire
A boszorkány

A Gonosz Nyugati Boszorkány élete és kora

A boszorkány könyv borítója
4.7 (19)
Vegyen kedvezményesen legalább két könyvet a Kelly Könyváruházban, a csomagjához hozzádobunk egy harmadik meglepetés könyvet.

A könyv részletes tartalma

Megjelent!

Mindenki ismeri az Óz, a csodák csodája meséjét, amelyben Dorka, a kansasi kislány legyőzi a Gonosz Nyugati Boszorkányt. Ám az csak a történet egyik oldala. A titokzatos Boszorkányról semmit sem tudunk. Ő vajon honnét jött? Hogyan lett gonosz? És egyáltalán, mit jelent gonosznak lenni?

Aki elolvassa Gregory Maguire csodálatos regényét, az soha többé nem tud ugyanolyan szemmel nézni Óz világára. A Boszorkány egy olyan vidéken játszódik, ahol a beszélő állatok az egyenjogúságért küzdenek, a mumpicföldiek a középosztály stabilitására vágynak, a sárga téglás út pedig az elnyomás szimbóluma a kvarangyok számára. Itt születik és nevelkedik a zöldbőrű Elfaba, az éles elmével megáldott, de hányatott sorsú teremtés, akiből felnőttként a Gonosz Nyugati Boszorkány lesz, és akinek élettörténete újra értelmezi a jó és a gonosz örök szembenállását.

„Ez a fondorlatosan felépített, zseniálisan megírt regény egyszerre fantasy thriller, pszichológiai tanulmány és politikai tanmese.”
– New York Newsday –

„Maguire megteremtette a fantasy irodalom egyik legnagyobb hősnőjét.”
– Los Angeles Times –

  • A boszorkány
  • A boszorkány
  • A boszorkány
  • A boszorkány
  • A boszorkány
  • A boszorkány
  • A boszorkány
  1. Orlissa 2009-12-04 20:55:04

    Hihtetlen, lenyűgöző, lehengerlő.
    Egy olyan nő története elevenedik meg elöttünk ebben a könyvben, akit évtizedeken kersztül hittünk jogtalanul velejéig romlottnak.
    Nem gonosz ő, csak a balszerencse és a rendszer áldozata. Kiközösítették, utálták.
    Ha ezt elolvasod, nem leszel képes mégegyszer ugyanúgy tekinteni Oz, Glindára, Dorkára és kisérőire.

  2. Csenga 2010-03-02 15:57:08

    Megmondom őszintén fantasy könyveket ritkán olvasok,és akkor is nagyon kritikus vagyok.De már a borító is nagyon jól sikerült,nem mesés inkább olyan ijesztgetősre,sejtelemesre vette a figurát,úgyhogy belevágtam.
    A történet a gonosz nyugati boszorkány életéről és haláláról szól.Az ismert Óz,a csodák csodája meséje elevenedik meg a könyv elején,és az utolsó lapokon.És ,hogy közben mi történik?Megszületik Elfaba a későbbi nyugati gonosz boszorkány,aki mellesleg nem is gonosz...igaz volt egy két tette ami miatt voltak haragosai..de alapjában véve ugyan olyan ártatlan kislány volt mint a többi.De sosem volt könnyű élete,zöld színe miatt örökké kirekesztették,még saját anyja is furcsán mintsem szeretettel nézett rá.Bár rengeteg furcsa lény élt körülötte,kvarangyok,beszélő állatok-akik épp az egyenjogúságért küzdöttek,arról nem beszélve,hogy az aludttej nem egy étel hanem egy építészeti stílus-ennek ellenére Elfaba örökké bizonyítani volt kénytelen...
    A történet rendkívül izgalmas,és sodró.Elfaba a szemünk láttára nő fel,hagyja el otthonát,majd az iskolát,szeretője lesz...és közben végig kíséri életét a mágia, a varázslat, a politika,a család ami mindig többet vár el tőle mint amennyit valaha is adott Elfabának.Szomorú voltam a végén..Elfaba nem azért lett keserű,megtört boszorkány mert ilyen akart lenni,hanem mert mindig minden körülmény Elfaba ellen volt.
    A fantasy rajongóknak ez a könyv igazi csemege.

  3. Ateszapro 2010-03-29 21:00:22

    Nekem ez a könyv angolul van meg, és értem a lényeget de lehet hogy így nem fog a történet végére átjönni az egész hangulat, ezért nem tudom megéri e megvenni magyarul. Tom hogy nemsok a 3 ezer, de azért feleslegesen nem akarom kidobni. :) Ha valaki megerősít ebben, hogy megvegyem vagy ellenvetése van előre is köszi.

  4. Nima 2010-05-17 10:16:52

    Amikor még kicsi voltam, nem volt mp3, meg cd, volt viszont bakelit lemez, és átjátszó, meg üres kazetta, úgyhogy a kedves szomszéd átvette nekem az Óz hangjátékát, és az egyébként is rossz minőségű szalagot rongyosra hallgattam. Imádtam a zenét, a hangokat, a történetet, a szereplőket, behunyt szemmel magam elé képzeltem mindent, amit hallottam. Aztán most láttam, hogy megírták a nyugati boszi történetét. Mivel a gyerekfejjel belém épült történet igencsak hézagos, merthogy maga az alaptörténet is az, nem igazán tudtam elképzelni, mi lehet olyan érdekes ebben a repülő zöld némberben, akinek nem volt más vágya, minthogy megszerezzen egy pár cipőt, ezért viszont mindent megtett. És minden előzetes kételkedésem ellenére teljesen belevarázsolódtam a könyvbe. Imádom, amikor olyan, mintha én is ott lennék, és Maguire úgy ír, hogy végig ez volt az érzésem. Gördülékeny, izgalmas, varázslatos, karakteres történet Óz Gonosz Nyugati Boszorkányáról. A meséből igazából nem ismerjük meg túlzottan, bár annyit azért érzékeltem gyerekfejjel is, hogy Dorothyékat bizony jól bepalizta a Varázsló, és felhasználta a saját önző céljaira, hogy megtegyék azt, amit ő maga nem mert. Most viszont testközelből megismerjük Elfabát, aki nekem igazán szimpatikus lett. Gondolom ezért is agyalgattam olyan dolgokon olvasás közben, hogy mi teszi a gonoszságot, honnan is jön a valódi sötétség, ki az, aki igazán gonosz, és mitől válik egyszer csak valaki azzá, ha tényleg az, és mekkora hatalma van a propagandának és a médiának, és a beilleszkedni akarást és hagyást sem szabad elhanyagolni. Eleinte furcsa volt ugyan a különböző mindenféle szerzet, meg a politikai eszmék, amit meg kell mondjam, annyira nem tettem a magamévá, hogy tisztán lássak, most akkor melyik mit is jelent igazából, de tökéletesen hozta Óz birodalmát: a diktatúrát, a beszélő állatokat, az elnyomásukat, a lázongást, és a mindeközben alakuló Elfaba és barátai karakterét, akik egyre több szemszögből ismerték meg az Életet, egymást, önmagukat, és azt az összetett világot, melyben élnek. Bár ez egy kicsit félrevezető, mert nincs ebben semmi szándékolt jellemfejlődés, nincsenek erőltetett filozófiai menetek, egyszerűen megismerünk mindenkit, megismerjük a gondolkodásmódjukat, Óz világát, és közben nagyon jól szórakozunk, mert csodás ez a világ, és fantasztikusak a szereplők is. Egyszóval ajánlom bárkinek, akár ismeri Óz birodalmát, akár nem, mert remek időtöltés volt olvasni. És jön majd a folytatás is. Meg is lepődtem volna, ha nem.

  5. Kata707 2010-07-15 14:56:10

    Sziasztok,
    más Gregory Maguire könyvet mikor fog kiadni a kiadó? A boszorkány fia című könyvet nagyon várnám.
    Kata

Hozzászólás írása

A véleményezések csak moderálás után jelennek meg.

A boszorkány könyv külső borítója


Ekultura.hu ajánlója

Dorka helyett a nyugati boszorkány vezet bennünket, s ennek következtében más kalandok, találkozások esnek meg vele, ráadásul a látásmódja is egészen más, mint a kansasi kislánynak.
A kicsit is korosabb olvasó óhatatlanul Rosencrantz és Guildenstern kettősére gondol, hiszen az általuk vázolt Hamlet sztori legalább annyira meghökkentő és szellemes volt, s annyira eltért Shakespeare „hivatalos” verziójától – hogy megérdemelten lett népszerű.
Ekkora sikert és népszerűséget ugyan nem társítok Elfaba életének krónikájához, mivel főszereplőnk sorsa cseppet sem dúskál tanulságokban, legfeljebb azt mutatja be, milyen veszélyes a gondolkodás, az ellenkezés és a makacsság. Olvasd tovább a Boszorkány ajánlóját